2011. március 22., kedd

Tartozom egy vallomással

Ami ugyan már nem újdonság sokaknak, különösen azoknak nem, akik ott voltak Szilágyballán a választókongresszuson, de talán még vannak a barátaim közül akik esetleg nem tudják. Tehát arról van szó, hogy az Arad Belvárosi Magyar Baptista Gyülekezet meghívott, hogy legyek a lelkipásztoruk, amit Istenünk vezetésére figyelve el is fogadtam.
Nagyon világosan, félreérthetetlenül kaptam az igét amely így hangzik:
(zsid.11:16) "Így azonban jobb után vágyódnak, tudniillik mennyei után, azért nem szégyenli őket az Isten, hogy Istenüknek neveztessék, mert készített nékik várost." Ezenkívül még sok más bátorító igét kaptam és szolgatársaim, barátaim bátorítását.
Ezért ha élünk a nyáron Aradra fogunk költözni, hogy ott szolgáljunk hűséges testvérekkel együtt. Emiatt kapok ilyen kérdéseket:"tiszteletes úr, hááá nem szereti a Szentmártoni embereket? Vagy nem jó itt lakni?" A válaszom pedig egyszerű. Sem az emberekkel nincs gond én is szeretem őket, ők is engem, mi szeretünk itt lakni, csak egyszerűen én azt kell tegyem amit Isten kíván tőlem(lünk). Így tehát most meggyőződésem hogy ezt kívánja és én örömmel engedelmeskedem, mert tudom, jót akar nekem.
Még egy-két dolog. Vasárnap volt egy hete, hogy Bölönben voltam evangélizációs hét befejező alkalmán, telt imaház volt, sok hallgatóval, úgy kívántam volna, bárcsak egy lélek megtérne. Akkor a felhívásra nem válaszolt nyilvánosan senki, de hiszem hogy az ige nem tér vissza üresen. Ezt az alkalmat Győrfi Tóbiás lelkipásztor kollégám jóvoltából meghallgathatod itt. Miközben mindennap dolgozom, délutánonként amikor nem kell a misszióba menjek, kerül egy kis idő a kiskertre, meg favágásra, jólesik kinn lenni a természetben.Itt is most már szép tavaszias az idő. Üdvözletem minden kedves testvéremnek, barátomnak.

6 megjegyzés:

Reny írta...

Kedves Andras,

Nagyon orulunk es halasak vagyunk, hogy az Ur ilyen csodalatosan megmutatta hogy Aradon a helyetek ezutan:) Mi ennek csak nagyon orulni tudunk:D Tovabbra is imatkozunk ertetek! es varunk szeretettel:D

Szucs Reni aradrol

Módi Noémi írta...

De jó hallani, hogy teli volt az imaház Bölönbe (otthon). Jó lett volna ott lenni.:)
Áldást!

Simon András írta...

Mi is barátkozunk a gondolattal, hogy Aradon fogunk lakni, Reni.
Noémi- valóban jó érzés volt a megtelt imaházban hírdetni az igét.
Imádkozni kell a Bölöni emberekért, megtérésükért. S.A.

tjanos írta...

Imádkozunk, hogy az Úr készítse útatokat Aradra és nagyon áldja meg!

Charismart írta...

Kedves Andras !
Valahogyan innen a messzi tavolbol is faj nekem egy kicsit, hogy elmentek a Szekelyfoldrol. Tudom, hogy Istentol volt az a nehany ev, amig a homorodszenmartoni korzetben szolgaltatok.Elfogadom azt is, hogy Isten kuld Aradra.Kulon koszonom a derzsi gyulekezetben vegzett munkadat, es ne szomoritson el, ha jelenleg nem latsz tul nagy eredmenyt.Az Ur aldjon es orizzen meg csaladoddal egyutt.

Szeretettel, Matyas

Simon András írta...

Úgy van Mátyás. Valóban áldás volt számunkra ideköltözni a székelyföldre,de hisszük hogy Aradon is sok áldásban lesz részünk.
Köszöntünk mi is titeket szeretettel az Úr áldását kívánjuk életetekre.
Simon András.