különösen ha kellemes dolgokról van szó. Amióta a Székelyföldön szolgálok, nem volt rá példa, hogy a nagy ünnepeken legalább egy/vagy két napot ne legyünk itthon. Ez magától érthető, ugyanis azért hívtak ide a testvérek, hogy szolgáljunk az itteni gyülekezetekbe. Ez a nagypéntek és húsvét kivételes volt. A vakáció is lehetővé tette, az egész család ki tudtunk mozdulni, meg a Zilahi testvérek szeretete akik eljöttek és szolgáltak helyettünk az ünnep második napján. Most is köszönöm nekik az áldott szolgálatokat, a testvérek csak amúgy áradoztak milyen jó volt.
A gyerekeknek külön élmény volt először átlépni az országhatárt Magyarország felé. Nagypénteken meglátogattuk a Budapesten tartózkodó Molnár Józsi testvéréket, akik nagyon hálásak voltak a látogatásért. Nagypéntek este és az ünnep első napja délelőttjén Gödöllőn szolgáltam. Nagyon szép volt együtt lenni az egész Kovács családdal egy étteremben (29-en voltunk, csak Márton hiányzott), ahol megemlékeztünk az Attila sógorom eddig kapott kegyelmi négy évtizedéről. Az Úr áldja meg családjával együtt.
A délutáni istentiszteleten a kis - néhai )): Ráton-i énekkarral szolgáltunk.
Vacsora után indultunk Aradra, ahová nemsokkal éjfél után megérkeztünk. Nagyon nagy szeretettel fogadtak a testvérek. Így az egész családdal most voltunk először ott. Örülök, hogy a feleségem is megtalálta a közös hangnemet az ottani testvérnőkkel, most már nem fél annyira, hanem tudatosan készül az odaköltözésre. Abigél annyira szerette, hogy hazafele már azt kérdezte: Miért megyünk Szentmártonba? A többiek is hamar megbarátkoztak a gyerekekkel és a fiatalokkal. Egyszóval élvezték az új lehetőséget.
Hazafele még Vajdahunyadra is ellátogattunk egy rövid időre a nagynénémhez.
Hát így telnek a napjaink, gyors egymásutánban és lassan így telik el az életünk.
Mindössze ne teljen hiába és céltalan. Ámen.
