2007. december 26., szerda

Karácsony

Szenteste a gyülekezet tagjaiból rögtönzött kis énekkarral elmentünk egy néhány családot megénekelni. Az énekek is elég szépen mentek, de a legjobban a beszélgetéseknek örülök, különösen két családnál. Jó alkalom nyillott bizonyságot tenni Bedő Juliánna szüleinek, akik teával és sütivel kínáltak. Én pedig Jézus szeretetét, megmentő hatalmát kínáltam nekik. Kérlek imádkozzatok velünk, hogy ők is megtérjenek! Egy másik helyt,egy lábaira tehetetlen ember,aki gyerekkori bénulás miatt mindig sántitott, de járni tudott, azonban egy néhány éve combnyaktörés miatt ágybakerült és mindig csak az ágyban van. Miután énekeltünk, bementünk hozzá és sokat beszélgettünk. Kérdeztem hogy volt-e valamikor döntése hogy Jézust a szívébe hivja?(ugyanis a gyülekezetben nőtt fel ) Azt mondta hogy volt! És nem gondolt arra hogy jó lenne bemerítkezni? Hát maga nem bírna bemeríteni!( kb.140 kg ) Ó, mondom azon ne aggódjon valahogy megtaláljuk a módját! Máté Bélának hívják és itt Szentmártonban él. Ő érte is lehet imádkozni hogy tényleg térjen meg és alámerthessük! Karácsony I napja délelőtt itthon ,12-től pedig Almáson szolgáltam. Meglepetésemre sok gyerek eljött Almáson, annak ellenére hogy már kaptak csomagot az iskolában tőlünk. Ők is észrevették a tanárok faragatlanságát és mondták a feleségemnek hogy nagyon sajnáltak engem! Én hiszem hogy az Úr ebből is jót tud kihozni. Bárcsak megtérnének a tanárok mind!!!! Ámen! Délután 4-re mentünk Darócra, ahol a gyerekek szolgáltak többnyire és persze várták érte a csomagot. Itt is érdekes helyzet alakult, amilyen még nem volt! Az történt ugyanis hogy eddig aki csak eljött ( még ha soha nem láttuk is egéssz évben ) természetes volt hogy kap csomagot. Most viszont nem vittünk csak kb.40-et remélve hogy elég lessz. Gyerek pedig volt vagy 70. 27-en jártak rendszeresen. Bárhogy osztottuk a fennmaradt 13 csomag nem lett volna elég. Imádkoztam és azt mondtam, még ha valaki akar szolgálni az jöjjön előre, remélve nem lesznek többen mint 13-an. Amikor sokan kezdtek mozgolódni hamar montam : Uram álítsd meg őket! Kezdtek jönni és mikor megszámoltam 11-en voltak. Így aztán csak azok kaptak akik szolgáltak. Nagyon kényelmetlenül éreztem magam, de nem volt mit tenni! Úgy éreztem azok akik nem kaptak átérzik az ítélet napját. Elnézést kértem és mondtam, hogy máskor jöjjenek el gyerek foglalkozásokra ha szeretnének csomagot kapni. Íme mennyi keserű tapasztalat a csomagokkal. Este 6 órától Szentmártonban szolgáltam. A mai nap Derzsben de.10-től és du. 4-től, du. 2-től Muzsnában este6- tól pedig Szentmártonban szolgáltam Erdő Endre testvérrel. Nagyon jó alkalmaink voltak mindenütt! Este eggyütt vacsoráztunk itthon nálunk. Holnap ha az Úr éltet szintén eggyütt megyünk Bölönbe és Ürmösre! Isten adjon sok áldást a holnapi napra is! Kívánok kellemes ünneplést azoknak akik még a III-ik napot is ünneplik!