2009. augusztus 26., szerda

Szenteld meg őket

a te igazságoddal:A te ígéd igazság. (Jn 17:17) Ma este miután hazajöttünk Enikővel Petekről, az esti áhítaton olvastuk ezt az ígét, majd rákérdeztem Abigélre: Mit jegyeztél meg? - Én azt jegyeztem meg, hogy szeeent...... Neki ennyi maradt meg, nekem pedig gondolatom hamar a romákra terelődött. Uram szenteld meg őket a te ígéddel. Erre nagyon nagy szükségük van! Ma délután épp az ujjászületésről hirdettem nekik az ígét, Nikodémus története megvilágításában!(Jn 3:1-8) Kellett volna hallani az őszinte imáikat. - Uram vedd el a szivarat, az italot, a csúnya beszédet, adjál nekünk békességet a családunkban, formálj olyanná amilyenné akarod hogy legyünk..... Én pedig szívből mondtam rá az Áment minden imára. Hiszem hogy Isten csodálatosan megváltoztatja ezeket az embereket. Már eddig is látszik életökben a változás, de tudom hogy Atyánk örök életet akar nekik adni. Imádkozz, hogy teljesen Jézusnak adják szívöket.
Székelypeteki romák
a gyerekek énekelnek
élvezik az "egy kicsi, két kicsi, három kicsi gyerekek" ének mutogatását
Vasárnap, aug 30-án délután 1 órától bemerítési ünnepre készülünk Homoródalmáson. Mindenkit szeretettel hívunk erre az alkalomra aki velünk kíván ünnepelni. Aki nem tud eljönni az lélekben imádkozva velünk lehet. Bárcsak adana az Úr ujabb megtérő lelkeket, a most bemerítkezni készülő két személy mellé! Ámen.

2009. augusztus 14., péntek

Ismét egy menyegző

A szabadságunk úgy időzítettük, hogy a végén részt vehessünk a feleségem első unokatestvére Kovács Annamária és József menyegzőjén.Jó volt látni hogy szeretik egymást és boldogok. Isten áldja meg őket, maradjanak minvégig ilyen boldogok.
Így szeretik Annamária és József egymást
a családdal is pózoltunk (Abigél még mindig féltette a törött lábát, ezért van csak egy cipője, tehát nem lopták el mint a menyasszonyét)
A Zilahi királylányok közül, egynek megérkezett a hercege.
Igyekezzetek hercegek, különben lemaradtok! :))
Ez a kép, a menyegzős terem falát díszítette
Úgy elröppent ez a hét és csak most jutott időm egy néhány gondolatot leírni. Az udvar, meg a kert a felismerhetetlenségig elburjánzott a két hét alatt. No de segítettünk rajta. Bárcsak a lelkiekben soha ne lenne így felnőve a gaz! Öröm volt látni a Homoródalmási testvéreket, akikkel lelkesen készülünk augusztus 30- ára bemerítésre. Imádkozzatok az ottani emberekért, hogy a jó Atya még hívjon másokat is a megtérésre. Szeretnénk, hogy még legyen ismét vízmegmozdulás, ugyanis nem volt több mint három évtizede. Tudom hogy ez Isten akarata és neki semmi sem lehetetlen! Szerdán a székelypetei romák közt is nagyon jó alkalmunk volt. Ott meghalt míg szabadságon voltunk egy kisfiú(9-10 éves lehetett) vese és máj problémák miatt. Így most nagyon elérzékenyültek voltak. Míg énekeltük az "Isten hord karjain" című éneket ( egy néhányan) hallottam , hogy egy férfi súgja a feleségének: "Te hallgass, ne énekelj, mert gyászolsz!" Hamar kapcsoltam és a második verse előtt megálltam,elmondtam a szöveget, majd folytattam. Megértem hogy szórakoztató diszkózenét nem énekelnek, s nem táncolnak, de ezt bátran énekelhetik, mert ezáltal tud szólni Isten hozzánk! - Aztán hamar ugyanaz a férfi: "Hát igen, szent nótát lehet!" Ezután a kis párbeszéd után kissé bátrabban énekeltek még egy páran. Az ének közben hamar jött az indíttatás, hogy tegyem félre az I Ján. 1. részt amiből készültem és felolvastam nekik "Lázár feltámasztásáról" az ígét. Szóltam nekik a feltámadásról, élő reménységről, a halál utáni életről és arról, hogy ne úgy gyászoljanak mint akiknek nincs reménységük! Mert lessz viszontlátás ha az Urat befogadják a szívükbe! A kis "elköltözött" Edwárdról tudni kell, hogy az egyik leghűségesebb gyerek volt a gyerekfoglalkozásokon. Kedvenc éneke volt " A bárány vére megtísztit". Amikor legutóbb találkoztam vele, mintha Isten megérttette volna velem hogy közel a vég, láttam hogy nagyon szenved. Ezért csak annyit kérdeztem tőlle:Szereted te az Úr Jézust? -Igen , jött a halk válasz...... Aztán csendesen elbúcsúztam tőlle. Mondtam tehát nekik: Én hiszem hogy Edwárd az Úrnál van! Nektek úgy kell éljetek, hogy egy nap találkozzatok vele! Nagyon nagy csend következett. Majd imádkoztunk én pedig örömmel jöttem el, látva életükben Isten hatalmas munkáját. Imádkozzatok értük is!

2009. augusztus 5., szerda

Képek a táborozásról

Csoportbeszélgetés
fociztunk is
a tábor a dombról nézve
élőfa
igét olvas Boros József
szenvedélyes zenészek
lelkesen énekelnek

2009. augusztus 3., hétfő

Bondorasszó

Julius 26. és aug 2. között együtt táboroztam a Krasznai fiatalokkal a Bondorasszói táborban. Először a családdal együtt akartam menni, de az Abigél lábtörése miatt ők most lemaradtak. Nagyon kedves fiatalokat ismerhettem meg, akik örömmel foglalkoztak az igével, szivesen énekeltek, játszodtak vagy éppen mosogattak ha arra volt szükség. A heti fő témánk a - Lelki növekedés - volt. Minden nap egy témát beszéltünk meg délelőtt, egy rövid bevezető után kis csoportokban. Nyitottan, őszintén tették fel kérdéseiket, mondták meggyőződéseiket. Az esti igeszolgálatok amibe besegitett Dimény Miklós testvér(a Krasznai gyül. előljárója), egy este pedig Boros József testvér Belényesből, hitmélyitő jellegüek voltak. A napi témák a: Bűn, Hit,Megtérés, Üdvbizonyosság, Keresztyén élet és a Megszentelődés voltak. Hiszem hogy formálhatta őket az ige. Vasárnap délelőtt négy fiatallal lementünk a Fenesi gyülekezetbe. Szolgáltunk fúvósnégyessel, férfikarral és igével. Nagyon örvendtek a testvérek látogatásunknak, tertmészetesen mi is hálásak voltunk hogy szolgálhattunk. Vasárnap délután hagytuk el a tábort, azonban nem haza indultuk, hanem elősször részt vettünk Jánosfalván egy szabadtéri bemeritésen. A fiuk besegitettek a fuvószenekarnak, valamint szolgáltunk két énekkel és egy rövid bizonyságtétellel. Népes hallgatóság gyülekezett össze, az igét Borzási Pál testvér "A szerecsen komornyik megtérése" alapján hirdette. Mindhárom fehérruhás élő bizonyságott tett. Este későn békességben hazaérkeztünk. Áldásokkal teli volt ez a hét. Később majd teszek fel képeket is.