2008. március 22., szombat

Nagypéntek

Március 21-én édesapám töltötte a 70. életévét, nekem pedig kerek négy éve volt a lelkipásztorrá avatásom. Akkor a nagy ünnepségben annyira el voltam foglalva, hogy csak este amikor édesapám már ült be a kocsiba, jutott eszembe hogy neki szülinapja volt. Most igyekeztem időben felköszönteni, s közben elmélkedtem az idő rohanásán! Ő 70, én 35 éves vagyok. Én is delelőre jutottam a Biblia alsó korhatára szerint.(hetven vagy nyolcvan esztendő) Amikor ő volt 35 éves én akkor születtem(harmadik gyerekként).Most már nekünk is van három gyerekünk, szüleim pedig már 46 éves házasok. Áldja meg a jó Isten őket hosszú élettel, békességgel, szeretettel.Ámen! A nagypénteki ígéből (Lk 23:32-49) megosztok egy pár gondolatot, ami engem foglalkoztatott: "Események a keresztnél"
  • Jézust mint főbűnöst a középre feszítették- úgy gondolták ott a helye
  • Jézus az ellenségeiért imádkozik-Atyám bocsáss meg nékiek
  • Csufolódók:főemberek, vitézek, az egyik gonosztevő
- gunyolódásukban nem tudták kikerülni hogy Jézus másokat megtartott, hogy ő a zsidók királya és a Krisztus(mert Ő valóban az volt)
  • Voltak azonban megtérők is: az egyik gonosztevő, a százados és a sokaságból
Bárcsak az Úr Jézus halála és feltámadása sokakat megtérésre késztetne! Most megyek még foglalkozni a sok szép husvéti igével. KÍVÁNOK MINDEN KEDVES OLVASÓNAK ÁLDOTT FELTÁMADÁSI ÜNNEPET!