2011. december 6., kedd

Sok esemény

egymást érte az elmúlt napokban, így nem unatkoztunk. Szombaton hajnalosan indultam Kürti Csaba testvérrel a missziókerületi gyűlésre Érszőlősre. Mivel nem nagyon ismerem az itteni útviszonyokat ezért majdnem egy órával a kezdés előtt ott voltunk. Ez nem baj, talán egy kicsit leróttam a kisebb-nagyobb eddigi késésekből.
 a küldöttek lelkesen énekelünk

 Jó közösségben volt részünk, de a végét már nem tudtuk megvárni mert igyekeztem hogy hazaérjek egy eljegyzésre ahol Kiss Krisztát jegyezte el Borzási Péter Brassóból. Egy nagyon kellemes légkörű, családias esemény volt ez. Külön dicséretre méltó amilyen tisztán keresték egymás felé vezető útjukat, figyelve Isten vezetésére. Az Úr vezesse őket és a többi ifjainkat is, hogy tisztán lépjenek házasságra.

 Borzási Péter és Kiss Kriszta


a családunkkal együtt
 
 ez a szép díszítés volt a jegyespár előtt


Vasárnap reggel most különös módon, Úrvacsorai közösséggel kezdtük, majd utána köszöntöttem a vendégeket, külön a jegyespárt. Azt követően a román testvérek "Invierea"(feltámadás) nevű gyülekezete imaház megnyitóján vettünk részt Szűcs János gyülekezetvezetővel és a vendég Borzási Gyula testvér szolgált az igével.

 az Invierea gyülekezet

Ahogy ott vége volt, nyomban meglátogattuk Vincze Ferenc testvért a kórházban akinek kezdeti fázisú szívinfarktusa volt. Hála érte most már jobban érzi magát. Aztán 4 órától Pécskán szolgáltam és este 6-tól pedig Aradon fejeztük be a szolgálatot. Gazdag áldásokban volt részünk.

Szűcs János, Vincze Ferenc és Szűcs Ágnes (a kórházban)