2009. augusztus 14., péntek

Ismét egy menyegző

A szabadságunk úgy időzítettük, hogy a végén részt vehessünk a feleségem első unokatestvére Kovács Annamária és József menyegzőjén.Jó volt látni hogy szeretik egymást és boldogok. Isten áldja meg őket, maradjanak minvégig ilyen boldogok.
Így szeretik Annamária és József egymást
a családdal is pózoltunk (Abigél még mindig féltette a törött lábát, ezért van csak egy cipője, tehát nem lopták el mint a menyasszonyét)
A Zilahi királylányok közül, egynek megérkezett a hercege.
Igyekezzetek hercegek, különben lemaradtok! :))
Ez a kép, a menyegzős terem falát díszítette
Úgy elröppent ez a hét és csak most jutott időm egy néhány gondolatot leírni. Az udvar, meg a kert a felismerhetetlenségig elburjánzott a két hét alatt. No de segítettünk rajta. Bárcsak a lelkiekben soha ne lenne így felnőve a gaz! Öröm volt látni a Homoródalmási testvéreket, akikkel lelkesen készülünk augusztus 30- ára bemerítésre. Imádkozzatok az ottani emberekért, hogy a jó Atya még hívjon másokat is a megtérésre. Szeretnénk, hogy még legyen ismét vízmegmozdulás, ugyanis nem volt több mint három évtizede. Tudom hogy ez Isten akarata és neki semmi sem lehetetlen! Szerdán a székelypetei romák közt is nagyon jó alkalmunk volt. Ott meghalt míg szabadságon voltunk egy kisfiú(9-10 éves lehetett) vese és máj problémák miatt. Így most nagyon elérzékenyültek voltak. Míg énekeltük az "Isten hord karjain" című éneket ( egy néhányan) hallottam , hogy egy férfi súgja a feleségének: "Te hallgass, ne énekelj, mert gyászolsz!" Hamar kapcsoltam és a második verse előtt megálltam,elmondtam a szöveget, majd folytattam. Megértem hogy szórakoztató diszkózenét nem énekelnek, s nem táncolnak, de ezt bátran énekelhetik, mert ezáltal tud szólni Isten hozzánk! - Aztán hamar ugyanaz a férfi: "Hát igen, szent nótát lehet!" Ezután a kis párbeszéd után kissé bátrabban énekeltek még egy páran. Az ének közben hamar jött az indíttatás, hogy tegyem félre az I Ján. 1. részt amiből készültem és felolvastam nekik "Lázár feltámasztásáról" az ígét. Szóltam nekik a feltámadásról, élő reménységről, a halál utáni életről és arról, hogy ne úgy gyászoljanak mint akiknek nincs reménységük! Mert lessz viszontlátás ha az Urat befogadják a szívükbe! A kis "elköltözött" Edwárdról tudni kell, hogy az egyik leghűségesebb gyerek volt a gyerekfoglalkozásokon. Kedvenc éneke volt " A bárány vére megtísztit". Amikor legutóbb találkoztam vele, mintha Isten megérttette volna velem hogy közel a vég, láttam hogy nagyon szenved. Ezért csak annyit kérdeztem tőlle:Szereted te az Úr Jézust? -Igen , jött a halk válasz...... Aztán csendesen elbúcsúztam tőlle. Mondtam tehát nekik: Én hiszem hogy Edwárd az Úrnál van! Nektek úgy kell éljetek, hogy egy nap találkozzatok vele! Nagyon nagy csend következett. Majd imádkoztunk én pedig örömmel jöttem el, látva életükben Isten hatalmas munkáját. Imádkozzatok értük is!