2008. május 27., kedd

Ez az a nap

figyelmes hallgatók
a karzat alatti hallgatók
Veress Ernő testvér előadás közben
"Ez az a nap..."Így olvasta szombaton reggel a nagyváradi missziókonferencián Gergely István elnök testvér az ígét, hogy csoportos imára hangoljon mindannyiunkat. Jó volt együtt lenni, hallgatni a sok lelkes beszámolót felvidékről, vajdaságról, kárpátaljáról és az anyaországról. Fontos volt megállni, visszapillantani a multra, tanulni a hibákból és jobban missziózni a jövőben. Vasárnap Homoródszentmártonba, Homoródalmáson és Homoróddarócon szolgáltam. Hétfőn meglátogattunk egy testvérnőt Brassóba a kórházba(Darócról Piroska testvérnő), aki az elmult héten szívinfartust kapott. Hála érte most már javult az állapota és nagyon örvendezett hogy felkerestük. A jó Atya legyen vele, adjon neki felépülést. Ma este ismét Homoródalmáson voltam feleségemmel. Hála van szívemben hogy ott volt az a nő is, akiről kb. egy hónapja írtam, hogy levágták az egyik lábát térden alól, mert befertőzött és cukros lévén nem gyógyult. Nagyon vágyott, el is hozta (tolta) a férje, igaz ő nem maradt, de hátha legközelebb. Bárcsak Isten szeretete megragadná őket. Ámen.

2008. május 21., szerda

Néhány kép Kovásznáról

Fedett borvízforrás Kovászna központjában
Szintén a központ
A megtelt imaház
énekkel köszöntöm az édesanyákat
A hétfői bejegyzéskor nem működött megfelelően a net, ezért nem tudtam képeket feltenni, most megpróbálom hátha sikerül. Kedden voltunk Homoródalmáson és azt láttam, hogy hűségesen eljöttek a testvérek, félretéve a munkát. Együtt örvendtünk az Ezékiel 33-ik rész, 10-20 versek alapján azért, hogy Isten nem gyönyörködik a bűnös halálában, hanem azt várja hogy megtérjen és éljen. Milyen jó ezt tudni! Bárcsak sokan megértenék ezt Almáson is. Ma egy könyvet tanulmányoztam a címe "Uram adj érted égő szivet". Tanulságos és hasznos könyv. Délután a Harghita hegy környékén nagy esőzés, helyenként jég is esett. Hála a jó Atyának minket most elkerült. Csütörtökön a kocsink fékrendszerét ellenőríztem készítettem a nagyváradi útra, s közben észrevettem hogy a rozsda egy helyen nagyon kikezdte, ezért bevittem Székelyudvarhelyre Veress Tibi testvérhez, aki készségesen megoldotta a gondot. Áldja meg a jó Atya érte. Terv szerint most már úton kellene legyünk Nagyvárad fele, ahol Missziós konferencia lessz holnap 24-én, de végül is id. Máté Zoltán testvérrel megyek és kora hajnalban szeretnénk indulni. Hisszük hogy az Úr sok áldást rejteget a holnapi napon számunkra, id. Veress Ernő és Borzási István testvérek álltal, ugyanis ők lesznek az előadók. Kívánok nekik sok erőt, felülről jövő bölcsességet. Ámen!

2008. május 19., hétfő

Kovászna

A tegnapi napot a jó Isten kegyelméből a kovásznai testvérekkel tölthettem Beatrix lányommal. A család többi tagja azért nem kísért el, mert feleségemnek nagyon fájt a dereka(valószínű idegbecsípődés) a kissebbek pedig maradtak vele. Hála hogy most már jobban van. Ahogy megérkeztünk egy nagyon barátságos imaterem fogadott, persze a lelkipásztor és a kedves testvérekkel együtt. Hamar kiderült, hogy bár még soha nem jártam eddig kovásznán, mégis elég sok ismerős arcot láttam. A szilágyballai születésű Mátis Erzsébet, aki még vasárnapiiskola tanítóm is volt ( most Zágoni), aztán Gnott testvér aki a körzeti gyűlésekről volt ismerős, valamint említett testvérem sógora Fegyver tv. családjával együtt, akik Csernátonból voltak ott. A jó légkörű imaóra után az I Ján 5:6-13 ígéből szóltam "Az üdvbizonyosságról" három fő gondolat alapján:
  • Bizonyságtétel a mennyben
  • Bizonyságtétel a földön
  • Bizonyságtétel a szívben
Jó volt együtt kérni hogy Isten erősítse meg bennünk az örök életre szóló reménységet. János Csaba testvéréknél az ebéd közben sokat beszélgettünk, testvéreim elmondták hogyan vezette őket az Úr Magyarországra a teológiára, majd onnan Kovásznára. Jó volt hallani beszámolójukat. Ebéd után testvérem ajánlatára kimentünk egyet sétálni a volt diktátorunk(Nicolae Ceausescu) kestélyához. Látva a rendezett kertet amiből nem hiányzott a helikopter leszálló pálya sem, a gyönyörű növények, díszvilágítással körülvett impozáns épületet, aminek az alagsorában álítólag sportpálya, úszoda meg miegymás van, eszembe jútott Nabukodonozor megaláztatása: " Abban az órában betelék a beszéd Nabukodonozoron: és az emberek közül kivetették, és füvet evék mint az ökrök, és égi harmattal öntözteték az ő teste, mígnem szőre megnöve, mint a saskeselyű tolla, és körmei mint a madarakéi." Dán 4:30. Úgy megfogott ez engem! Annyi minden luxust megengedhetett magának , talán mondhatná valaki " volt esze magához", de azt kell meglátni hogy bölcsessége nem volt ! Istenre tekinteni, aki neki mindezeket megadta. Úgy gondolta ő a leghatalmasabb! Sajnos neki már ilyen kegyben sem lehetett része mint Nabukodonozornak, hogy megtérjen, hanem végleg elvettetett. Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de lelkében kárt vall? Engem ez nagyon elgondolkoztatott, s talán téged is aki olvasod e blogot!? MI a célom(od)? Mit akarok(sz) elérni ez életben? A legfontosabb hogy örök életed legyen ! Délután az édesanyákról emlékeztünk meg a II Móz 2: 1-10 ige alapján. Beszéltem Mózes szüleinek istenfélelméről, bátorságáról, leleményességéről, Isten gondviselő szeretetéről és arról a jutalomról hogy Isten visszaadta gyermeküket nevelés céljából. Bíztattam a kedves édesanyákat, merjék Istenre bízni saját életüket, gyermekeiket és ha Isten akar adni, vállalják a gyermekáldást, mert az anyaméh gyümölcse jutalom. Hála Istennek ezért az egész napért!

2008. május 15., csütörtök

Pünkösd

A csendes hallgatásnak az oka, hogy nem volt internet szolgáltatás. Ma, ahogy megtekintettem több blogot, azt vettem észre, hogy sok szép esemény volt a pünkösd ünnepén. Az elmult héten csütörtökön Beatrix és Andris, mesemondó és énekversenyen voltak Oklánd-on. Nagy örömmel jöttek haza, mind a ketten elsők lettek,Bea énekelt, Andris pedig mesét mondott. Bárcsak ahogy nagyobbak lesznek az ígét is fognák fel ilyen jól.
Beatrix és András székely ruhában
Péntek este megérkeztek hozzánk Ráton-ból Papp István és Gál István sógoraim, családjaikkal együtt. Szombat délelőtt a reggeli mellett ígét olvastunk, sokat beszélgettünk, délután pedig kimentünk a homoród patak mellé kirándulni. Mivel Éva sógornőm több mint 10 éve nem járt a táborban ezért estére megnéztük a tábort is. Nagyon gyönyörködtek a látványon, nem is csoda, mert ennyi idő alatt sokat épült a tábor. Arrafele Lövétén keresztül mentünk, hazafele pedig Székelyudvarhely fele, Homoródfürdő-ről pedig hoztunk finom borvizet, ami nagyon ízlett különösen a sógoraimnak.
Papp Istvánnal szolgálunk Homoródszentmártonban
Vasárnap itthon kezdtük az ünnepet a vendégeink szolgáltak igével, én urvacsorát osztottam. Majdnem mindenki jelen volt a gyülekezetből, még a helybeli Molnár József testvért is lehoztuk.(azért írtam hogy a helybeli M. J. mert Lókodban is van egy Molnár József, ráadásul a feleségeik neve is azonos, Erzsébet és ők is gyülekezetünk tagjai) Délután Homoróddarócon este pedig szintén itthon szolgáltam, a családdal két énekkari éneket is énekeltünk. Ünnep másod napján Muzsnán és Székelyderzsben folytattuk az ünneplést. Kedd este Homoródalmáson a Szentlélek személyéről és szolgálatáról tanultunk a testvérekkel az Ef 5:15-21 ígéből. Bárcsak a Szentlélek mindannyiunkban hatékonyan munkálkodhatna.

2008. május 5., hétfő

Anyáknapja

Péntek - ebéd után a családdal együtt felmentünk a Harghita táborba, ahol a vasárnapi iskola tanitóknak volt továbbképzés, ebbe kívánkozott bekapcsolódni a feleségem, legalább egy kevés időre. A gyerekek nagy örömükre sokat ugráltak az ugrálószőnyegen, nekem pedig lehetőségem volt röplabdázni és ping-pongozni. Vacsora után még volt csoportos beszélgetés, ezen is részt vett a feleségem. Hazafele jövet borvizet töltöttünk Homoródfürdőn és mire hazaérkeztünk valami megölt egy tyukunkat(gondolom görény volt, mert a nyakáról hiányzott egy kevés toll). Még ilyen is előfordul. Szombaton - elmaradt a tervezett kirándulásunk a gyülekezettel, mivel esett az eső, így aztán volt időm többet foglalkozni az ígével. Vasárnap - délelőtt Székelyderzsben szolgáltam a Nain-i özvegyasszony fia feltámasztásáról. Különösen foglalkoztatott, hogy nem feltétlenül éri meg minden ember a 70-80 éves kort! Meghalhat az ifjú is. Egy másik dolog, amit sokszor lehet hallani hitetlen emberek ajkairól:"Nem jött onnan vissza senki!" mármint a halálból. Íme egy jó bizonyíték, hogy Jézusnak van hatalma a halál felett is. Ebéd után felkerestem Káló Ivánt, akit bátorítani kellett, hála érte hogy fogadta a tanácsot és már a dálutáni alkalomra ott volt. Az imaház udvarán, nagyon gyönyörű virágoktól pompázott az almafa, nem győztem eleget gyönyörködni benne.
ilyen volt távolabbról
Székelymuzsnán a délutáni alkalommal, megemlékeztünk az édesanyákról. Együtt szolgáltam Máté Zoltán tesvérrel és urvacsorához is járult a gyülekezet. A gyerekek nagyon szép versekkel és énekkel szolgáltak. Áldott légkörű alkalmunk volt. A végén minden anyuka kapott egy szál szegfűt. Homoródszentmártonban is készültek az anyukák köszöntésére a gyerekek, valamint Bedő Juliánna és Pál Márti szolgáltak. Itt gyöngyvirágcsokrot kaptak az édesanyák(az én kedvenc virágomat). Az Úr áldja meg az édesanyákat, adjon nekik erőt, kitartást az ő sokrétü munkáikhoz!
ilyen közelről

2008. május 1., csütörtök

Mennybemenetel

Ma délelőtt itthon szolgáltam. Ahogy vége volt az alkalomnak igyekeztem Homoródalmásra és útközben sok embert láttam pihenni a Homoród folyó partján, másokat meg szántani, vetni, túl keveset gondolva e nap jelentőségére. Vajjon milyen lehetett Jézus mennybemenetele napja a tanítványok számára? Mi foglalkoztatta őket a legjobban? Lepörgött előttem a két költözködés: Szilágyballáról Rátonba, majd onnan Homoródszentmártonba. Egyik sem volt könnyű, mivel mindenütt ismerősök, rokonok vettek körül akiket szerettünk. Nem lehetett az egyszerű a tanítványoknak sem. Három évig éjjel-nappal vele lenni, drága szavait hallgatni, látni csodáit és most csak egyből vége mindennek........ Milyen bíztató, hogy megmondta hova megy ! Helyet készíteni a mennybe! Az útat is világosan kijelölte és ha ezen az úton jársz, egy nap én is,te is ott lehetünk az Ő országában mert értünk jön. Te ismered-e Jézust? Készül-e számodra a mennyei hajlék? Ha igen, akkor találkozni fogunk az Ő országában. Délután 4-től Homoróddarócon is volt Istentisztelet, este 6-tól pedig itthon fejeztük be az ünneplést. Utánna a családdal együtt felsétáltunk Molnár Józsi testvérékhez.