Homoródalmási misszió

Eszembe jutott a mai napon nagyapám(Simon János) egyik éneke: " Oly sokszor borult az égbolt" Oly sokszor borult az ébgolt, nem ragyog fénysugár. Megcsal a remény és akkor csapdos a viharár! Menekülne lelkem félve, keresve menhelyet, Nem talál sehol e létben a szivem örömet. Refr:Távolból, már int felém Mesterem ad új reményt, Hallatszik egy nyájas hang, Szeretetem el nem hagy, szeretetem el nem hagy. Ez a nap olyan esős, borongós volt, hogy nem nagyon kívánkoztam kimenni. Persze megkerült benn is a tennivaló. A heti szolgálatokhoz foglalkoztam az ígékkel és egy dolgozathoz egy keveset olvastam. Mégis ez az ének nemcsak az időjárásról jutott eszembe, hanem ahogy délután átmentünk Almásra, nagyon sajnáltam hogy csak öt gyerek jött el. Különösen négy lány akik ha senki nem jött is, rájuk lehetett számítani, már két alkalommal hiányoztak, az okát pedig nem tudjuk- miattuk bánkódtam. Tudom hogy nem test és vér ellen van nekünk tusakodásunk, hanem levegőbeli hatalmasságok ellen és a mi ellenségünk nem örül a munkánknak. De mégis megnyugszom mert "mesterem ad új reményt". Az óraváltozás miatt a felnőttek is csak tíz perccel később jöttek, az ördög így is próbált elcsüggeszteni. Hála hogy végül mégis csak megjöttek. Próbára tesz az ősellenség minden féle képpen, de hiszem hogy az Úr nem hagy el!!!!!! Kérlek imádkozzatok az Almási misszióért és miértünk is!