2008. február 29., péntek

Mindennapok

Olvastam a Novák Zsolt bejegyzéseit és rájöttem hogy mi is hasonlóan gondolkoztunk Hétfőn. Itt is olyan szép idő volt, hogy már reggel bíztattam a feleségem mozduljunk ki valahova. A gyerekek nagy örömére Udvarhelyre mentünk (amugy is volt intéznivaló) és egyuttal meglátogattuk az ifj. Máté Zoltánékat. Nagyon jól beszélgettünk, majd igét olvastunk, imádkoztunk családjainkért, az evangélizációkért, aztán örömmel jöttünk haza. Kedden délután Almáson a felnőttek alkalma után sokat beszélgettünk mert volt rá igény. Egy nő aki régebb még járt de aztán elmaradt, most az evangélizáció óta jön és azt mondta akar dönteni . A jó Atya áldja meg szándékát, hogy dönthessen! Szerdán többnyire itthon voltam és délután a feleségemnek segitettem a pénzkeresésben.(turkálóval foglalkozik, Almáson és Gyepesben voltunk). Csütörtök a készülés ideje volt az igehírdetésekre, este pedig itthon bibliaóra a Neh 13:1-22 igékből. Megbeszéltük: Hogyan kell tisztelni Istent és az Ő házát Milyen legyen a mi adakozásunk Hogy szenteljük meg a nyugalomnapját Ma reggel ismét szép, tiszta időre virradtunk, volt egy kis fagy is ezért a kiskert ásásra került a sor. Nagyon egészséges volt és jól esett a reggeli torna. Este Bükkszádra készülök evangélizálni, kérlek imádkozz az íge áldásáért és én értem is. Ma estétől Darócon is evangélizálás lessz, ott Máté Zoltán testvér fog szolgálni. Kérlek őérte és a Daróci emberek megtéréséért is imádkozz velünk együtt!Ámen.