2014. március 18., kedd

Evangelizáció

Nagyon sok szeretettel hívunk és várunk mindenkit 2014 március 20-tól 24-ig szervezett evangelizációs alkalmainkra az Arad Belvárosi Magyar Baptista Gyülekezetbe.
Címünk Arad, Kálvin János utca 35.
Csütörtöktől-Szombatig minden este 7 órától, Vasárnap este 6 órától lesznek az alkalmak.
Vendégenik lesznek Papp Dezső lp. Biharról Pénteken,
Szombat és Vasárnap Szabó László lp. Nagyvárad-Rogériusz gyülekezetből.
Csütörtökön a helyi lelkipásztor szolgál.

Aki teheti imádkozzon velünk, hogy az evangélium hangozzon erővel és hatalommal és legyenek megtérő lelkek. Az istentiszteletek élő közvetítésben is követehetőek lesznek gyülekezetünk honlapján.