2010. június 22., kedd

Apadunk a Székelyföldön



Egy hónap leforgása alatt két lelkipásztor testvér köszönt el a Székelyföldi közösségektől. Pünkösdben Tőtős János testvér Erdőszentgyörgyről, most vasárnap pedig Kiss Zoltán testvér Sepsiszentgyörgyről. Ez utóbbi alkalmon is részt vehettünk egy néhányan a szomszédos körzetekből. Erről bővebben olvashattok itt.

 a Sepsiszentgyörgyi fiatalok szépen énekeltek
 Kiss Zoltán családjával, a helyi elöljárók és a vendégek

Bár hiányozni fognak testvéreink, annak viszont örvendünk, hogy a frissen végzős teológusok közül hárman(hogy ne mondjam négyen, mert én már itt vagyok) a Székelyföldi misszió támogatására kaptak elhívást. Várjuk tehát az új szomszédokat, Csíkszeredába Szabó Szilárdot, Sepsiszentgyörgyre Dóczi Tibort és Brassóba Deák Zsolt testvéréket.


 Simon Péter-Dániel

Közben szépen növekszik a következő generáció is. A kis Péter-Dánielünk napról-napra értelmesebben figyel, ismerkedik a világgal, sőt reggelente jókedvűen ébredve egy kis tá-tá-tá-tá.....(saját szerkesztésű) szöveget mondogat. Az értelmét még nem tudom pontosan, de ha én kérdezem, hogy táj-táj??? , arra már kézzel-lábbal reagálva jelzi hogy apa vegyél ölbe és mehetünk. Sok örömünk van e legkisebb gyerekünkben is.
Hála mindegyikért az Úrnak és az a vágyunk, hogy Istenünk dicsőségére nevelhessük őket.
Délután indulok Nagyváradra, mert holnap szóbeli vázsgánk lesz az Emanuel egyetemen, a négy éves anyagból, csütörtökön pedig a szakdolgozat megvédése következik román nyelven. Az Úr őrizzen mindenkit és tartson meg az ő kegyelmében