2009. november 6., péntek

Rohanó évek

Hétfő este családi körben emlékeztünk meg a tizenhárom szép együtt töltött évről. Vacsora közben megkérdeztem a gyerekeket, miről szeretnének hallani ? Aztán elmeséltük nekik, hogyan ismerkedtünk meg. Isten gazdagon megáldott minket lelkiekben is, anyagiakban is. Tudjuk, hogy ez nem a mi érdemünk, csupán kegyelem. Gyermekeinket örömmel fogadtuk és ha az Úr éltet, karácsonyi ajándékként ismét áldásban részesülünk. Hisszük, hogy erőt és bölcsességet kapunk a fölnevelésükhöz.
az asztal terítve, minden készen már
a mi kis csapatunk
Lelkipásztori közösségápolás is volt a Hargita táborban hétfőn. Jó volt megosztani örömeinket,terheinket,amiket imában az Úr elé hoztunk. Kedden Petekre ismét maagammal vittem Gábor Rupi testvért Korondról. Nagyon szükséges volt az ő tanítása. Az ördög megirigyelte, hogy a romák meg akarnak térni. Három fiut meggyanítottak hogy megerőszakoltak két kislányt. Hála érte, ez nem volt igaz, de a fiukat keményen elverték a rendőrök. Sajnos ilyen is előfordul manapság. Ami Rupit illeti, megkértem beszéljen a különböző ördögi kötelékekről amelyek előfordulnak a romák között. Háááát, volt mit hallgatni. Varázslás, tenyérjóslás, rontás, átok alatti eskü, gonosz hiedelmek, babonaság......stb. Elég volt csak hallgatni, nemhogy még ezekben lenni. Kérlek imádkozz a Peteki emberekért, hogy nyerjenek szabadulást a gonosz kötelékéből.
a Peteki gyerekek énekelnek
Rupi testvér maagyarázza az ígét
csoportkép