2010. február 26., péntek

Evangélizációs alkalmak

Ezen a héten is három székelyföldi gyülekezetben (legalább is én ennyiről tudok) evangéliumot hirdetnek. Csernátonban szerda este szolgáltam a Jel.3: 14-20 ige alapján. Székelykeresztúron ahol az este voltam, ott a heti sorozat témája"A hét trombitaszó", ebből nekem a negyedik trombitaszóról kellett szolgálnom a Jel 8:12 alapján. Amennyit Isten kegyelméből megértettem ebből a nehéz ígéből, átadtam a népes hallgatóságnak. Hiszem, az ige nem tér vissza üresen, megteszi a kellő hatást. Marosvásárhelyen is evangélizálnak, erről a rádióból értesültem és nagyon jól esett hallani, hogy az evangélium hirdetésére hívják fel a figyelmet. Bárcsak minden helységben hangozhatna az íge érővel és hatalommal, az emberek pedig megtérnének Istenhez. Ámen. Imádkozz kérlek te is, hogy az emberek megmeneküljenek a kárhozattól.