2012. november 19., hétfő

Külmisszióban

 a pacséri gyülekezet
 Bácskossuthfalván a gyerekek szolgáltak énekkel
 a felnőttek énekcsoportja
 Csapó Mátyás bizonyságtétele és a népes hallgatóság

voltam a tegnap egy lelkes kis csoporttal Szerbiába Pacséron és Bácskossuthfalván. Először is meglepetés volt, hogy aránylag közel élnek hozzánk testvéreink, mégis most találkoztam a legtöbbjükkel először. Pacséron szolgáltunk délelőtt és az igazi lelki életre buzdítottuk testvéreink, vagyis "Legyünk Krisztus jóillata" a környezetünk felé ahol élünk. A többiek is a csoportunkból bizonyságot tettek hitükről. Az ebédet a Nyúl Zoltán testvérék családjánál fogyasztottuk, akik nagy szeretettel fogadtak. Délután a Bácskossuthfalva-i közösségben hálaadó alkalmat tartottak a testvérek. Jó volt látni sok igére éhes embert, akik nagy figyelemmel hallgatták az üzenetet. Szolgáltak a gyerekek, egy énekcsoport és több bizonyságtétel is elhangzott. Még egy Ír missziótól is szolgált egy házaspár, ők a missziójukat mutatták be. Fontos testvéreim, hogy imádkozzunk a szerbiai misszióért. Megtapasztaltam, hogy szép munkát végeznek testvéreink ezért támogassuk őket imában és ha tehetjük másképp is.