2010. március 20., szombat
Vendégünk volt
a Veress házaspár a táborból, ők szolgáltak a tegnap esti evangélizáción, valamint a fiatalok Székelyudvarhelyről, Szentegyházáról és a helybeliek.
Nagyon áldott istentisztelet volt. Sokan eljöttek a faluból is meghallgatni az igét, amit Ernő testvér a Mt.24:1-14 alapján hirdetett.
Jézus várása és a világ vége , valamiképpen minden embert kell foglalkoztasson.
Volt szó a külsőségekről, ami hamar szemünk elé tárul, pld. kövek, templom és bármi ami a lényegről elveszi a figyelmünket.
Aztán a belsőnk, ami tulajdonképpen a lényeg Isten előtt, emberekkel ellentétben, kik azt nézzük amit a szemünk lát.
Valamint sok-sok figyelmeztetésről, melyek Jézus visszajövetelét megelőzik, minket pedig figyelmeztetnek a készenlétre.
"Légy készen várjad őt, várjad a menyegzőt, a Krisztus Jézus újra eljön." mondja egy ének
Ernő testvérék az éjszakát még nálunk töltötték, ma reggel pedig tovább mentek Bibarcfalvára, mert holnap Baróton fognak szolgálni, az Úr áldja meg őket.
Nálunk, ma estére az ifjú Veress Ernőt várjuk szolgálni. Imádkozzatok, hogy legyenek megtérő lelkek.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
1 megjegyzés:
Imádkozunk.
Megjegyzés küldése