2010. január 6., szerda
Elmélkedem
a felett, hogy milyen kegyelmes a mi Istenünk. Az elmúlt karácsonyban és az újév első napján több szilágysági gyülekezetben szolgálhattam. Szenteste Rátonban, első napján Szilágyballán, másodnapján délelőtt Szilágysámsonban, délután Szilágypanitban és Ballán. Az ünnep harmadnapján délelőtt még Ballán délután pedig Rátonban fejeztük be az ünnepet urvacsoravétellel. Újév délelőttjén Krasznán voltam.
Jó volt találkozni rég nem látott testvérekkel s látni azt, hogy minden gyülekezetben vannak buzgó hívő testvérek.
Ahogy szenteste elindultunk Ballán megkántálni a betegeket, öregeket, sok helyt meg kellett kérdezzem : itt ki lakik ? hát ott meg ki épített ?
Tíz év alatt mióta elköltöztünk a szülőfalumból, sokat változott minden és mindenki ! Az akkori gyerekek ma már felnőtt fiatalok. Tudom én is sokat változtam azóta, remélem nemcsak korosodtam, hanem egy kicsit bölcsebb is lettem - no de ezt mások jobban látják mint én.
Imahét van. Nagyon jó imaheti témánk van : "LEGYÜNK ISTENNEK TETSZŐK ! " Én is az kívánok lenni. Hiszem, hogy te is !! Segítsen ebben minket a jó Atya.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
2 megjegyzés:
Hat testver engem igazan meglepet az ajandek ammit kaptatok a draga gyermeknem tudtam h jon,aldja meg az Ur nagyon szuleivel es testvereivel egyut,orulok nektek.
Köszönjük szépen.
Megjegyzés küldése