2009. január 5., hétfő

Új év

Az év első napja reggelén a Szilágykrasznai roma gyülkezetben szolgáltam. Mióta a Székelyföldön élünk, nem sokszor jutottam el hozzájuk és már vágytam látni őket. Elég kevesen voltak jelen, lehet csak azért mert hosszura sikerült az éjjeli program, de akik ott voltak jól imádkoztak, aminek örvendtem. Sajnos az tapasztalható, hogy akik nem gyökereztek meg eléggé a hitben, azok közül némelyeket a sátán becsapott. Bárcsak még azok is időben eszmélnének és megtérnének.
Kraszna-i roma testvérek
Délután 3 órától Rátonba voltam. Az összejövetel közben megérkezett Kriszt István testvér Debrecenből, valamint Dézsi István tv. Zilahról, így ők szolgáltak én pedig vezettem a programot. 5 órától Goroszlón szolgáltam ahol már nagyon rég nem jártam. Az I Ján. 3:1-3 ból három gondolatot emeltem ki:
  • Értékeljük azt a nagy szeretetet amit Isten adott nekünk- Isten gyermekei lehetünk
  • Ne bántson az, hogy a világ nem ismer el minket- tudnunk kell a jutalmat a mennybe kapjuk
  • Vigyázzunk lelki életünk tisztaságára- a menyországba nem jút be semmi tisztátalan
Az alkalom után még sokáig beszélgettem a rég nem látott ismerősökkel.
A Goroszló-i énekkar szolgál, vezényel ifj. Domokos Ernő
Domokos István és családja Goroszlóról
Pénteken még elmentünk Ballára, ott is meglátogattuk a rokonságot, Szombaton estére pedig haza érkeztünk. Vasárap Derzsbe és Muzsnán is urvacsorai alkalmunk volt. Mától kezdve imahetet tartunk a körzet gyülekezeteiben. Mondjuk mi is a tanítványokkal:"Taníts minket imádkozni". Bárcsak tudnánk Isten akarata szerint kérni imáinkban, hogy meghallgatásra találjunk!!!
Vasárnap délben csendesen sétált ez az őz Muzsna patakjánál, én pedig lencse végre vettem

1 megjegyzés:

Maresz írta...

Gyönyörű ez az őzike :)). Mi is találkoztunk velük az ünnepen, még rókát is láttunk...