2008. december 31., szerda

Év vége

együtt a család Rátonban
Petek-i gyerekek
Szenteste a Petek-i romákkal együtt örvendeztünk Jézus születésének. A gyerekeknek csomagokat vittünk amit hálásan fogadtak. Nagyon nyitott beszélgetésben folytattuk az estét. Nehéz nekik elhinni hogy ital nélkül is lehet boldogan ünnepelni, mindig megkérdezik hogy egy pohár ital az bűn? Próbáltam nekik magyarázni, hogy az ördög nagyon megelégszik a közömbös hivő élettel, de az egy pohárból könnyen lehet részegség. Bárcsak megértenék Jézust teljes szivvel érdemes szolgálni!
Karácsony I. napján Homoródszentmártonban, Homoróddarócon és Homoródalmáson szolgáltam és osztottunk a gyerekenek mindenütt csomagokat. Hiszem hogy a hirdetett ige elvégzi a kellő hatást és előbb utóbb, nemcsak a csomagokért, hanem az igéért is eljönnek az imaházba a gyerekek. Karácsony II. napján Székelyderzs és Muzsna következett. Nagyon szépen szolgáltak a gyerekek mindkét helyen, érződött hogy foglalkoztak velük. Az Ur áldja meg Máté Ildikót és ifj Máté Zoltánt feleségével Imolával együtt. Szép munkát végeznek! Vasárnap én is részt vehettem nagyobbik lányunkkal (Beatrix) a Novák Zsolt missziómunkássá avatásán Gyergyószentmiklóson. Jó volt szemlélni Isten munkáját a Zsolt és családja életében. Bárcsak használhatná őket Urunk minél hatékonyabban azon a vidéken. Hétfő délután hazajöttünk Szilágyballára, a tegnap meglátogattuk Veress Efraimékat(a kis Virágot még nem láttuk, nagyon aranyos). Ma este Rátonban szolgáltam és most együtt ünnepel a család egy része Pap István sógoroméknál, akik nemrég költözhettek be a szép,új házukba. Eddig a miénkbe lakhattak, most már igénybe veheti más. Kivánok mindenkinek alázatos, szent életet az új évben.Ámen!

2 megjegyzés:

Győrfi Tóbiás és Annamária írta...

Kedves Andras testverem,
Kivanok nektek Boldog Új Évet, tele Isten csodalatos dolgainak a megtapasztalasaval. Hala az Urnak, hogy jol vagyunk, csak elegge elfoglaltak, remelem januar lejartaval tobb idom lesz es akkor talalkozhatunk gyakrabban. Ugy nez ki, hogy ujra beindul a foci. A multkor mikor szerettel volna jonni nem volt, mert masok bereltek ki ev vegeig azt az idopontot.
Kivanok egy aldott imahetet eroben es Isten uzenetevel telve.
Tóbiás

Simon András írta...

Köszönjük a jókivánságot.Adjon az Úr nektek is sok áldást az új névben.