2014. május 30., péntek

Gazdag idő

Itt most nem feltétlenűl a májusi esőre gondolok ami "aranyat ér" bár ebből is jutott kiadósan és hálásak vagyunk érte. Inkább a lelki felüdülésre, amiben részünk volt az elmúlt hét végén. Gyülekezetünkből több mint ötvenen voltunk Sistarócon egy táborban, hogy a testvéri közösséget ilyen formában is erősítsük, ápoljuk. Szép idő volt és hozzá jó hangulat. Sokat beszélgettünk, énekeltünk, imádkoztunk, de jutott idő a mozgásra és pihenésre is. Másnap Gödöllőn folytattuk az ünneplést, ahol a nagy-családunk egyik tagja Kovács Henrietta még két fiatallal együtt merítkezett be. Áldásos volt a gyülekezettel együtt lenni, délelőtt Hubert Imi testvér szolgált, délután reám hárult a szolgálat. Az ebédnél sokat beszélgettünk feleségemmel együtt Eszes Zoltán ügyintéző lelkipásztorral és családjával. Érdekes volt felfedezni, hogy sok területen hasonlítunk még gondolkozásban is. Az Úr áldja meg őket ott ahová helyezte és használja a misszióban.
Holnap Nagyváradon egy nagy létszámú (egész bihari misszió-kerületből) férfikarban szeretnék szolgálni, városi evangélizációban részt venni, ahol Simon József testvér fog igét hírdetni. Ezért lehet imádkozni, bárcsak lennének megtérő lelkek. Vasárnap Kétegyházáról lesznek vendégeink Borzási Csaba lelkipásztor testvérem fogja hírdetni az igét és a vele érkezők egyébb szolgálatokkal készülnek. Hisszük sok áldást tartogat az Úr nekünk. Ámen.

Nincsenek megjegyzések: