2013. augusztus 30., péntek

Hamar elröppent a nyár

Sok esemény jutott Augusztusra. Két menyegzővel kezdtük.. Az elsőt augusztus 10-én Szűcs Dávid és Nagy Edit frigykötését Egrespatakon az Agapé panzióban ünnepeltük. Szép alkalom volt, közben megérkezett a friss üdítő zápor. Hála érte a jó hangulaton semmit sem rontott. Ha már Szilágyságban voltunk, akkor belefért egy kis családlátogatás Rátonban és Ballán. Utána a Gödöllői rokonokat vettük célba, velük két napra a Balatonra is eljutottunk.
Augusztus 18-án következett a Kürti Gabi és Módi Krisztina menyegzője. Az itthon Aradon volt megtartva. Jó volt találkozni sok rég nem látott Szilágysági ismerőssel.
Aug. 19-23 között a lelkipásztor családok hete következett. Nagyon testvéries légkörben telt el. A fő téma  a " Gyülekezet" tartalmas előadások és beszélgetések által lett kimerítve. Péntek-Szombaton egy kicsit még időztünk Homoródszentmártonban és Keresztúron.
Az elmúlt vasárnap délelőtt már itthon szolgáltam, délután pedig a Szerbiai Pancevo-n. Nagyon kedves, barátságos testvéreket ismerhettem meg. Mivel ketten épp egy évvel azelőtt merítkeztek be, egy másiknak meg szülinapja volt, egy kis ünnepi vacsorát szervezetek testvéreink. Aztán egyik éneket a másik után kérték hogy énekeljük. Nehezen lehetett tőlük elválni. Lelkes közösség, jó volt velük lenni. Az Úr áldja meg őket.

Nincsenek megjegyzések: