nézd a nap megy lefelé". Ez az ének jutott az eszembe, amikor tegnap volt két hete Ürmösre igyekeztem evangélizálni és az alábbi gyönyörű kép tárult elém.
ez engem mélyen érintett, mert lesz idő mikor már nem hirdethetjük az evangéliumot
Homoródszentmártonban is ebben a tudatban evangélizáltunk az elmúlt héten. Hálásak vagyunk azért, hogy eljöttek az emberek meghallgatni az igét. Minden este olyan lelkipásztorok szolgáltak, akik még nem jártak nálunk. A három frissen érkezett teológus Dóczi Tibor Sepsiszentgyörgyről, Szabó Szilárd Csíkszeredából(szolgálata meghallgatható) itt Deák Zsolt Brassóból, valamint Tóth Attila Szászrégenből. Attilát már többször is hívtam, de nem tudott eljönni, most viszont örömmel jött és szolgált feleségével együtt. Nagyon hálás vagyok mindegyik szolgatársamért. Jó volt látni hogy ifjú testvéreim jól felkészültek és bátran hirdették az igét. Áldja meg az Úr őket és a hirdetett igét. A magvetés után várjuk a termést és hisszük, hogy lesz aratás. Az Istené legyen mindenért a dicsőség.
Most ezen a héten Székelymuzsnán kívánjuk folytatni a magvetést és kívánjuk a bő áldást Urunktól. Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése