2009. július 8., szerda
Események
Amióta nem írtam, sok minden történt ezért most épp csak nagy vonalakban összegzem a dolgokat.
Először is lejárt a vizsga a teológián, bár még van két dolgozat amit el kell küldjek, de azok is hamarosan meglesznek. Történetesen Nagyváradon voltak a tavalyi végzős teológusok is, mivel most védték meg a szakdolgozataikat.
Junius 28-án a Székelyudvarhelyi gyülekezet vendégei voltunk. Én csak a délelőtti imaórán kellett szolgáljak, mert Magyarországról Dr. Mészáros Kálmán testvér hírdette az ígét délelőtt, délután pedig képekkel szemléltetve tartott előadást a 400 éves baptizmusról. Volt egy néhány dolog amiről eddig soha nem hallottam, tehát nagyon tetszett. Nekem amúgy is a kedvenc tantárgyaim közé tartozik a történelem.
Az elmúlt héten keddtől csütörtökig a Retezat hegységben kirándulhattunk a teológusokkal a dékán Dr. Giorgiov Adrián testvér jóvoltából. Nagyon szép és nagyon kimerítő volt a túra, de megérte. Azt a sok gyönyörű tájat szavakban nem lehet kifejezni! Már jártam egy néhány hegységben, de ilyen csodálatos helyen még nem. Ajánlom mindenkinek aki szeret hegyeket mászni. Célunk a legmagasabb ottani csúcs megmászása volt(2509 méter), az idő viszontagságai miatt azonban beértük a 2300 méter magas nyereggel a Retezat csúcs mellett. A bucura-tó partján éjszakáztunk ahol estétől hajnali 4 óráig ítélet ídő tombolt. Volt olyan sátor amelyikből szabályszerűen merték a fiuk a vizet. A mienk( Papp Lászlóval voltam) elég szárazon kibírta, mindössze aludni nem tudtunk a cikázó villámok és az eső zúgása miatt. Csütörtök reggel tehát összecsomagoltunk, leereszkedtünk a hegyről és késő estére már haza is érkeztünk.
Ezen a héten hétfőn egy kirándulást szerveztünk a Homoróddaróci, Baróti, Székelyudvarhelyi és a helybeli fiataloknak. Bár reggel borongósnak ígérkezett az idő, mégis jó időt szánt nekünk a jó Atya egész napra. Hála neki érte. Estére már összegyűlt egy kb. 40 fős csoport. Nagyon élvezte mindenki. Tudtunk játszani, focizni, röplabdázni, fürdeni a Homoród-folyóba, valamint sokat énekeltünk, igei tanítást is hallottunk és imádkoztunk. Kellemes napunk volt.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
2 megjegyzés:
es sikeresen vedtek meg? nagyon szep helyeken jartatok!!!
Hogy milyen jegyeket kaptak nem tudom.Úgy gondolom,hogy sikerült nekik a vizsga.
Megjegyzés küldése