2008. november 12., szerda

Misszió

Az elmult héten csütörtökön éjjell hazaérkeztem Nagyváradról. Péntek este Darócon szolgáltam, erre az alkalomra elég sokan eljöttek. Szombaton Syékelyderzsbe vendégeink voltak (egy néhány fiatal Váradról és Aradról, a néhai Sószóró csapat) akik örömmel foglalkoztak a gyerekekkel. Ebéd után egy új helységbe mentünk együtt, Petekre, ahol én is csak akkor jártam életemben először. Érdekes volt látni ahogy megérkeztünk, egy néhány perc alatt körülvett kb. 40 ember. Bemutatkoztunk, aztán egy ének és imádkozás után a sószórós fiatalok foglalkoztak a gyerekekkel én pedig maradtam a felnőttekkel. Nagyon szomjasan hallgatták az igét. Vasárnap délelőtt Derzs, dálután Daróc és Homoródszentmártonban szolgáltam. Kedden ujrainditottuk feleségemmel Homoródalmáson is a gyerekfoglalkozást. Ma délután 3 órára ismét Petekre mentünk egy kis csapattal: Pintyi Katalin , Bedő Juliánna és én Homoródszentmártonból, Kányádból pedig felvettük még Péter Attilát a kislányával Magdolnával. Ez a mai alkalom jóval Hosszabbra sikerült mint a Szombati 3 - 6,30-ig. Juci foglalkozott a kb.20 gyerekkel, miután egy néhány éneket énekltünk én mentem a felnőttekhez ők is 18-20-an voltak. Miután hirdettem nekik az igét "Az utolsó itéletről", mondtam hogy tehetnek fel kérdéseket. Hát az bőven került. Hogy adhatjuk meg magunkat? Megkeresztelhetik-e gyermeküket? Mikor lehet átalkeresztelkedni? Egy másik azt kérdezte:Ha ő úgy érzi hogy kész van, alámeritem? Ezek a kérdések a romák tipikus kérdései, de miután sok beszéddel intettem őket józanságra, mértékletességre egy néhánnyal végül imádkozhattam akik azt mondták ők dönteni akarnak. Bárcsak a jó Atya tenné őket szilárdakká, álhatatosakká! Ámen! Kérlek imádkozz a Petek-i emberek megtéréséért.
szomjas hallgatók
Petek-i gyerekek és felnőttek az alkalom végén
Hazafele még láttunk 10 csodálatos szarvast is, 2 bakk volt köztük, a többi nőstény. Olyan bátrak voltak, hogy amikor elmentem mellettük a kocsival kb 50-60 méternyire voltak az uttól, de a velem utazók nem vették észre. Szépen megfordultam az uttesten keresztbe s mikor rájuk világitottam, megszámoltuk őket csak utánna sétáltak át a patakon. Ilyen szép látványokkal is gyönyörködtet minket Isten.

Nincsenek megjegyzések: