2008. augusztus 26., kedd
Imaház megnyitó Szilágyballán
Az elmult héten aug 18-22. lelkipásztor családokkal voltunk együtt a Hargita táborban. Bár aránylag kevesen tudtak eljönni, különösen a Szilágyságból, akik ott lehettünk nagyon jó légkörben töltöttük a hetet az I. Korintus-i levelet tanulmányozva. Volt ott szó hűségről, kitartásról, bűnök rendezéséről, mindezek mellet pedig figyelhettük Pál apostol leleményességét a dolgok levezetésében. Olyan volt Korintus városa amilyen és a helyi gyülekezet is tele problémákkal, pártoskodás, széthuzás, de Krisztus szeretete egybekötötte őket. Azt a következtetést vontam le, hogy bármilyen is egy gyülekezet gondokkal, problémákkal együtt, sohasem az a megoldás, hogy odébbállunk, hanem szembenézve a valósággal, Krisztus szeretete álltal orvosolni kell a helyzetet.
Péntek délbe vége volt a táborozásnak, hazamentünk Homoródszentmártonba, a feleségem ujracsomagolt és este már indultunk a Szilágyságba.
Vasárnap aug 24-én reggel 8:30-kor a fuvószenekar szolgálata keltette fel a Szilágybalallai emberek figyelmét, itt valami történik! A baptista gyülekezet udvarára rengeteg helybeli és vendég érkezett.
Később az énekkar is szolgált majd igeolvasás, imádkozás , szallagvágás után ünnepélyesen bevonult a kb. 1000 főnyi személy. Ennyi embert ritkán lehet együtt látni. Nagyon sokan végig álltak az istentisztelet alatt, akik pedig mégis leülni kivántak, az alagsorban volt hely (ahol eddig voltak az alkalmak megtartva) és tv. képernyőn keresztül láthatták mi történik fent. Délelőtt imaáhitat, igeszolgálat után következett az épitkezés bemutatása képekben. Mint megtudtuk a jelenlegi épület a harmadik a gyül. történelmében. A másadik a jelenlegi helyén volt, az első pedig még ma is létező magánház a falunkban. Szégyelem magam, hogy nem tudtam arról a házról, bár sokszor elmentem mellette.
A délelőtti alkalom végén közös ebéd volt ami gulyás, kalács, szőlő és üditőből állt. Nagyon jól ellátták a honfitársaim azt a rengeteg embert. Délután tovább folytatódtak a köszöntések, igehirdetések a gyerekek szolgálata, az énekkar, férfikar és zenekar szinezésével. Nagyon áldott napunk volt.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése