2008. január 4., péntek
Szilveszterezés a Hargitán
Óév este 7-kor vacsorával kezdődött a program mire már mindenki megérkezett. Borzási Gyula testvér köszöntött és igével buzditott. A Jákób tusakodása a Jabbók révnél, amiből kiemelte hogy ha valamit rendezni kell azt még most meg lehet tenni. Nem kell átvinni terheinket az új évbe. Jákób várta az áldást és megkapta. Jákóbból Izrael lett. Játékos ismerkedő és egy néhány ének után következett az első előadás az IDŐ témakörből. Ajándék idő- amit Kelmen Sándor lp. Marosvásárhelyről tartott. Rámutatott hogy az idő mint ajándék ránk van bízva. Lehet hasznos, bölcs dolgokra eltölteni, vagy hiábavalóságokra, gonoszságokra, de mindenért számot kell adjunk Isten előtt! Nem mindegy tehát mire használjuk a drága időt! Éjfélkor imádkozva léptünk az új évbe. 1-kor volt a gyertyafényes ünnepi vacsora(nagyon finom), 2-től 6-ig pedig szervezett játékok sok derüs pillanattal. Volt ebben bibliai, irodalmi, történelmi, földrajzi kérdéssorozat, de ügyességi, logikai játék is. Szóval nem unatkoztunk mert érdekes volt! Ebédig volt a pihenés, már akinek, mert én Dóczi Tiborral és Kapás Lajossal 11:30-kor elmentem Homoródalmásra. Itt nagyon jó alkalmunk volt, a testvérek örvendtek a vendégek szolgálatának. Alkalom után a hegyen átjöttünk Szentmártonba, Boldog új évet kívánni családomnak és nálunk meg is ebédeltünk. 5-re visszaértünk a táborba, amugy szabad program volt ebédtől vacsoráig. Este 8-tól énekek, bizonyságtevés hangzott el Novák Zsolt testvértől, utánna id. Veress Ernő tv. előadása rázott fel az álmosságból, a Rendelt idő témával. Testvérünk elmondta hogy Isten rendelte el születésünk, halálunk de megtérésünk idelyét is. Lehet ez a ma este épp a te időd! Hangzott a felhívás! Az előadás vázlata olvasható a Novák Zsolt blogján.
Este a fiatalok folytatták a játékot ki meddig birta. Szerda reggel 8-kor reggeli, 9-kor pedig zenés áhítat és a befelyező előadás 10-től volt. A téma " Jutalmazási idő".Igék Gal. 6: 7-10. ésII Kor 5: 10. Erről nekem kellett szólnom.
A vázlat röviden, Bevezetés:Minden ember szereti a jutalmat, ezzel lehet motiválni minket
1. A jutalomra tekintve mit tesz?
a) a testi ember -profitorientált lessz-itt várja a jutalmat
-sok esetben el is veszi jutalmát, a testnek vet, a testből arat
-csak a mának él! nem készül az ítéletre
b) a lelki ember- kész lemondani dolgokról, pld. Mózes Zsid. 11: 24-27.
-nem feltétlenül anyagias
-gondol az ítélet napjára-Istenfélőén él
2. Jutalmak az életben!
a) testi ember- van hogy már most elveszik büntetésüket, Dávid menekül fia elől
-van aki csak azért tesz valamit hogy lássák- az íge szerint elvették jutalmukat
- megtörténik hogy jól élnek
- de az itélet is nyilvánvaló néha , Anániás és Szafira
b) lelki ember- Isteni békesség, csendes élet
- előfordul hogy nem kap méltó jutalmat
- vagy épp megalázzák
- lehet csak az íge bíztatja- boldogok akik sírnak.....
3. Jutalmak az ítéletkor!
a) testi ember- büntetést kap
- a gazdag a pokolban nyitotta fel szemeit
- bal kéz felől állók majd hallják- Távozzatok
- nem tudják mit hibáztak- de ez már ítélet, nem lehet változtatni
- tüzök el nem alszik, férgök meg nem hal
b) lelki ember- jutalmat kap
- Lázár Ábrahám kebelén nyitotta fel szemeit
- jobb kéz felől állók hallják- Jöjjetek
- Nem tudják mit tettek jól- de örök életet kapnak
- fehér kövecske, pálma, korona, üdvösség
Ezek után azt kívántam, hogy minden fiatal üdvösségben részesüljön!
Ebéddel ért véget az alkalom! Az Úr áldjon meg minden résztvevőt!
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése